Évekig a családja volt az első, most azonban elérkezettnek látja az időt arra, hogy új célok felé forduljon. Hajni tudatosan építi az életét, és most ismét nagy dobásra készül.
Búcsú a főállású anyaságtól
Hajni mindig is tudatosan készült a szülői feladatokra, és az elmúlt másfél évtizedben Marián és Olivér nevelése jelentette számára az abszolút prioritást. Mostanra azonban megérett benne az elhatározás: szüksége van saját sikerekre is.
„Peti kezdettől fogva támogatott mindenben, pontosan tudtuk, mit vállalunk egymással. Emlékszem, már a kapcsolatunk elején megkérdezte, teljesenek érezném-e magam, ha otthon lennék a gyerekekkel – és én gondolkodás nélkül igent mondtam. Ez ekkor így is volt (…)
Most viszont elérkezettnek láttam az időt arra, hogy új fejezetet nyissak az életemben – árulta el Hajni a Story magazinnak.
„Tizennégy évig voltam főállású anya, és szerettem minden percét. Az utóbbi időben kezdtem el érezni, hogy szükségem van valami újra, valami másra is, ezért úgy döntöttem, újra teret adok valaminek, ami csak rólam szól”
– vallotta be Hajni őszintén.
Az új kihívást egy közös vállalkozás jelenti, amelyet legjobb barátnőjével, Bettivel indít el. A projekt célja az inspiráció, az alapkövét pedig a gyerekkor óta tartó, megingathatatlan bizalom adja.
