„Alaptörvényben foglalt kötelezettségemnek, jogi lehetőségeim és lelkiismeretem alapos mérlegelése után, eleget teszek” – ezzel a mondattal jelentette be szombat kora este Sulyok Tamás, hogy aláírta az Alaptörvény 17. módosítását.
A jogszabály hatálybalépését követő napon megszűnik a hivatalban lévő államfő megbízatása. Sulyok Tamás egy videóban közölte döntését, amelyre azután került sor, hogy hétfőn az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta az eltávolításáról szóló törvényt. Az államfőnek öt napja volt aláírni a jogszabályt, a határidő ma járt le.
Az államfő szerint ami most a köztársasági elnöki intézményt éri, az alkotmányos értelemben súlyos és a rendszerváltás utáni magyar demokrácia 36 éve alatt példátlan. Úgy látja, a döntés töréspontot hozott a magyar alkotmányos demokráciában.
Azt is megindokolta, miért nem mondott le: szerinte az elmozdítással fenyegető üzenetekre az alkotmányos rend és az államfői intézmény tekintélyének védelme ezt az egyetlen utat hagyta.
Hozzátette, aláírásával bizonyítja, hogy az Alaptörvényt mindvégig megtartotta, ugyanakkor ez egyúttal annak is maradandó bizonyítéka, hogy „a szabad társadalom alapértékeit, a jogállamot a demokráciát a hatalommegosztás elvét hatalmi érdekből megtaposták”.
A mostani döntést egy rendkívül feszült hét előzte meg. A Tisza Párt kétharmados többsége hétfőn szavazta meg az Alaptörvény-módosítást, amelynek célja a kormány szerint a Fidesz-korszak intézményi beágyazottságának lebontása.
Magyar Péter miniszterelnök egyértelművé tette, hogy az államfőnek nincs mozgástere: vagy aláírja a jogszabályt, vagy a kormány megfosztási eljárást indít ellene. Ebben az esetben a törvényt a házelnök írhatta volna alá. A miniszterelnök úgy értékelte a döntést, azzal megakadályozzák, hogy „egy maffia évtizedekre elfoglalja az államot”.
