Velkey György szerint a volt miniszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket. Az ellenzéki párt azonban úgy véli, Szijjártó munkájának költségei az európai sztenderdeknek megfelelőek vo
Szijjártó Péter munkájának költségei az európai sztenderdeknek megfelelő – így reagált a Fidesz szerdai közleményében a Tisza-kormány Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára által közzétett bejegyzésére.
Velkey György azt írta, hogy a volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket “a magyar adófizetők pénzéből”.
A tiszás vezető megírta, hogy a minisztérium átvilágítása közben jutott tudomásukra, hogy a volt külügyminiszter és delegációja tavaly 19 alkalommal bérelt magángépet hivatali utakhoz, a bérléseket pedig Szijjártó Péter saját magának engedélyezte.
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a sajtóközleményben azt írta:
Szijjártó Péter “mindenki által tudottan Európa legjobb külügyminisztere és egyben külgazdasági miniszter is volt, aki munkájával rengeteg előnyt, hasznot, befektetést intézett el Magyarország számára”.
