Sulyok Tamás nagyot ment a drámai önértelmezésben. A köztársasági elnök a svájci Weltwoche-nak adott interjúban lényegében azt állította: Magyarországon alkotmányos válság van, titkos alkotmányozás zajlik, Magyar Péter pedig veszélyezteti a fékek és ellensúlyok rendszerét. Sulyok szerint ő ebben a helyzetben már akkor sem mondhatna le, ha korábban esetleg lett volna ilyen személyes vagy egészségügyi oka, mert a miniszterelnöki nyomás után a hivatalban maradása szerinte alkotmányos kötelességgé vált.
Ez első hallásra súlyos közjogi állásfoglalás. Másodikra inkább úgy hangzik, mint egy politikailag elszigetelődött államfő védekezése, aki a saját pozícióját próbálja összecsomagolni az alkotmányos renddel.
A vita lényege ugyanis nem az, hogy a köztársasági elnöki intézmény fontos-e. Fontos. Nem az, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere kell-e egy demokráciába. Kell. És nem is az, hogy egy miniszterelnök korlátlanul ugráltathatja-e az államfőt. Nem teheti.
A valódi kérdés az, hogy Sulyok Tamás személye ma képes-e hitelesen megtestesíteni a nemzet egységét, vagy inkább a NER közjogi örökségének egyik utolsó bástyájaként látszik.
Az elnök, aki hirtelen nagyon félti a jogállamot
Sulyok Tamás most a jogállamiságot félti. Azt mondja, politikai megfontolások alapján írnák át az alkotmányos rendet, személyre szabott jogalkotással távolítanák el, és ezzel megbillenne a hatalmi ágak egyensúlya. Ezek súlyos szavak, különösen egy volt alkotmánybírósági elnöktől.
Csakhogy sokakban joggal merül fel a kérdés: ez az alkotmányos érzékenység hol volt az elmúlt években?
Hol volt akkor, amikor az Orbán-rendszer alatt sorra épültek le azok az intézményi garanciák, amelyeket ma Sulyok a saját hivatalából védelmezne? Hol volt akkor, amikor a közéletet évekig plakátkampányok, ellenségképek, központosított propaganda és jogállamisági viták uralták? Hol volt akkor, amikor az ország nemzetközi szinten is újra és újra a fékek és ellensúlyok gyengülése miatt került célkeresztbe?
Sulyok most úgy beszél, mintha ő lenne az utolsó alkotmányos kapuőr. A gond csak az, hogy sok választó szemében éppen az a probléma: amikor a régi hatalom mellett kellett volna határozottan kapuőrködni, a Sándor-palota inkább csendes folyosónak tűnt.
„Nem mondhatok le, mert Magyar Péter kéri” – ez érvnek kevés
Az államfő egyik legfurcsább érve az, hogy Magyar Péter felszólítása után már nem távozhat. Szerinte egy köztársasági elnök biztosan nem mondhat le akkor, ha a miniszterelnök ezt „parancsba adja” neki, mert azzal engedne a végrehajtó hatalom nyomásának.
Ez elméletben szépen hangzik, csak a valóságban nagyon könnyen átcsúszik dacpolitikába.
Mert egy köztársasági elnök lemondásának helyessége nem attól függ, hogy ki kéri. Hanem attól, hogy képes-e ellátni a feladatát, megvan-e hozzá a politikai és társadalmi bizalom, és a hivatal méltóságát inkább erősíti vagy gyengíti a maradása.
Ha Sulyok szerint maradnia kell, akkor mondja azt, hogy azért marad, mert a nemzet egységét hitelesen képviseli. De az, hogy „Magyar Péter miatt már nem mondhatok le”, inkább hangzik sértett ellenállásnak, mint államférfiúi döntésnek.
Ráadásul ezzel saját magát is csapdába zárja. Ha minden Magyar Péter által kimondott mondat automatikusan az ellenkező irányba löki, akkor az államfő mozgásterét már nem az alkotmányos mérlegelés, hanem a miniszterelnökkel szembeni dac határozza meg.
Ez nem fék és ellensúly. Ez politikai kötélhúzás.
Saját magát azonosítja a hivatallal
Sulyok érvelésének leggyengébb pontja, hogy mintha összemosná saját személyét az államfői intézménnyel. Úgy beszél a lemondatásáról, mintha az automatikusan a köztársasági elnöki tisztség elleni támadás lenne.
Pedig ez nem ugyanaz.
A köztársasági elnöki hivatal tekintélyét nem az védi, ha az aktuális elnök mindenáron a székében marad. Éppen ellenkezőleg: a hivatal méltóságát az védi, ha olyan személy tölti be, akit a társadalom széles köre képes elfogadni, és aki nem az előző politikai korszak utóvédharcának szereplőjeként jelenik meg.
Magyar Péter többször jelezte, hogy nem az államfői intézményt akarja felszámolni, hanem szerinte éppen annak méltósága miatt kell változás. Ezzel lehet vitatkozni, de nem lehet egyszerűen úgy beállítani, mintha a miniszterelnök a köztársaság intézményeit akarná ledózerolni.
A személy és a hivatal különválasztása lenne az első lépés egy higgadt vitához. Sulyok viszont láthatóan éppen ezt nem akarja megtenni.
Titkos alkotmányozás vagy politikai riogatás?
Az államfő szerint titkos alkotmányozás zajlik. Ez erős vád, és ha igaz lenne, valóban komoly ügy lenne. Egy új alkotmány vagy jelentős közjogi átalakítás nem készülhet zárt szobákban, társadalmi vita nélkül. Ebben Sulyoknak igaza van.
Csakhogy Magyar Péter eddig nyilvánosan arról beszélt, hogy olyan alkotmányt szeretne, amelyet a magyar emberek elfogadnak, és amelyről népszavazást is kellene tartani. Lehet vitatkozni a részletekről, a tempóról, a garanciákról és az eljárásról, de a „titkos alkotmányozás” kifejezés jelenleg inkább politikai riasztócsengőnek tűnik, mint bizonyított tényállításnak.
Sulyoknak itt lenne a legerősebb terepe: kérhetne világos menetrendet, társadalmi egyeztetést, jogállami garanciákat, szakmai nyilvánosságot. Ez legitim államfői szerep lenne. Ehelyett viszont úgy beszél, mintha a teljes alkotmányos rend máris ostrom alatt állna, és ő lenne az utolsó ember a falon.
Ez drámai, de nem biztos, hogy meggyőző.
Kiosztották: nem a hivatal a gond, hanem Sulyok szerepfelfogása
A Sulyokkal szembeni kritikák lényege nem az, hogy Magyarországnak ne kellene államfő. Éppen ellenkezőleg: sokan pontosan azért várnának változást, mert szerintük a köztársasági elnöki tisztség túl fontos ahhoz, hogy egy politikailag elhasználódott, a NER-hez kötődő szerepfelfogás foglya maradjon.
A bírálók szerint Sulyok nem tudott valódi közjogi ellensúlyként működni. Nem vált széles társadalmi bizalmat élvező államfővé. Nem volt olyan hangja, amely a politikai táborok fölött állt volna. Inkább egy jogászi nyelven megszólaló, de politikailag nagyon is beazonosítható korszak embereként jelent meg.
Ezért hangzik sokak számára visszásnak, amikor most ő beszél a fékek és ellensúlyok védelméről. Nem azért, mert a gondolat rossz. Hanem mert a hitelesség hiányzik mögüle.
A hatalom átadása nem mindent mos tisztára
Sulyok büszke arra, hogy Orbán Viktor elismerte a választási vereségét, és a hatalom átadása zökkenőmentesen zajlott. Ez valóban fontos. Egy ország életében óriási jelentőségű, ha egy hosszú ideig hatalmon lévő kormány békésen adja át a hatalmat.
De ebből nem következik, hogy minden közjogi szereplő automatikusan érinthetetlen marad.
A békés hatalomátadás minimum egy demokráciában, nem politikai kegy. Nem lehet arra hivatkozva konzerválni az előző rendszer összes pozícióját, hogy legalább nem volt káosz. A választók nemcsak kormányt cseréltek, hanem sokak értelmezése szerint egy hatalmi korszak végét is kimondták.
Sulyok szerint ez csak kormányváltás volt, nem rendszerváltás. Formálisan lehet ebben igazság. Politikailag azonban nehéz úgy tenni, mintha 16 év NER után minden csak egy sima kabinetcsere lenne.
A NER nem pusztán kormány volt, hanem intézményi, gazdasági és kommunikációs rendszer. Ha ezt a választók leváltották, természetes, hogy felmerül: kik maradhatnak a rendszer kulcspozícióiban.
Az ICC-ügy kellemetlen tükör
Sulyok szerepfelfogását sokan azzal is kritizálják, hogy államfőként rendre aláírta a parlamenti többség által elé tett döntéseket. Különösen beszédes példa a Nemzetközi Büntetőbíróság ügye: előbb jóváhagyta Magyarország kilépését, majd az új politikai helyzetben annak visszavonását is.
Jogilag mindkét döntés mögött állhatott parlamenti akarat, de politikailag a kép mégis árulkodó. Ha az államfő egyszer az egyik, majd a másik irányt is különösebb közjogi dráma nélkül tudomásul veszi, akkor nehéz hirtelen az alkotmányos ellenállás magányos hőseként fellépnie.
Ez nem azt jelenti, hogy minden döntésében hibázott. Azt jelenti, hogy a közvéleményben nem épült fel róla az a kép, amelyre most szüksége lenne: a független, erős, önálló államfő képe.
Magyar Péternek is van felelőssége
A történet másik oldalát sem szabad elhallgatni. Magyar Péternek óvatosan kell bánnia ezzel az üggyel. Egy köztársasági elnök lecserélése, az Alaptörvény módosítása vagy egy új alkotmány előkészítése nem lehet puszta politikai erődemonstráció.
Ha a Tisza valóban új közjogi korszakot akar, akkor annak nyilvános, átlátható és társadalmilag legitim folyamatnak kell lennie. Nem elég azt mondani, hogy erre felhatalmazást kaptak. Meg kell mutatni a menetrendet, az elveket, a garanciákat és azt is, hogyan vonják be az embereket.
A NER hibáit nem lehet úgy kijavítani, hogy közben átveszik a NER módszereit. Ha új alkotmányos kultúrát ígérnek, akkor annak az első pillanattól látszania kell.
De ez nem menti fel Sulyokot sem az alapkérdés alól: képes-e még hitelesen betölteni a tisztségét?
A Teremtő és a Sándor-palota
Sulyok az interjúban arról is beszélt, hogy nem volt ambíciója alkotmánybírónak, alkotmánybírósági elnöknek vagy köztársasági elnöknek lenni, de a Teremtő ezt a feladatot rótta ki rá. Ez emberileg érthető, akár tiszteletreméltó személyes mondat is lehetne.
Politikai helyzetben azonban különösen furcsán hangzik.
Mert egy demokratikus közjogi tisztség nem isteni küldetés, hanem alkotmányos megbízatás. A kérdés nem az, hogy Sulyok mit érez a saját sorsáról, hanem az, hogy a magyar politikai közösség képes-e még államfőként elfogadni őt.
A köztársasági elnök nem próféta, nem mártír, nem az utolsó védőbástya egy fantasyfilm végén. Közjogi méltóság, akinek a tekintélye nemcsak a jogszabályból, hanem a bizalomból is fakad.
És ma éppen ez a bizalom hiányzik.
Sulyok maradhat, de attól még nem nyer
Jogilag Sulyok Tamás egyelőre a helyén van. Politikailag viszont egyre nehezebb helyzetbe kerül. Minél inkább úgy állítja be magát, mint az alkotmányosság egyetlen védelmezőjét, annál látványosabbá válik a kérdés: miért nem tudta ezt a szerepet korábban meggyőzően betölteni?
A fékek és ellensúlyok rendszerét nem akkor kell félteni, amikor az ember saját széke inog. Hanem akkor, amikor a hatalom, amelyik kinevezte, még ereje teljében van.
Ezért kap most Sulyok ennyi kritikát. Nem azért, mert az alkotmányosság védelme rossz ügy. Hanem mert sokak szerint ő későn, rossz helyzetben és saját pozíciója védelmében kezdte el ezt a zászlót magasra emelni.
Magyar Péter még egyszer beszélni akar vele. Lehet, hogy újdonságot is mond neki. De a legfontosabb újdonság talán már nem is titok: a politikai valóság megváltozott.
Sulyok Tamás ezt vagy felismeri, és méltósággal keresi a kijáratot, vagy tovább kapaszkodik abba a szerepbe, hogy ő az utolsó alkotmányos védőfal.
Csakhogy egy védőfal akkor ér valamit, ha az ország mögötte áll.
Most nagyon úgy tűnik, hogy egyre kevesebben állnak ott.
