Újabb volt rendőrtiszt állt elő: súlyos vádak a rendőrség működéséről
Egy közel félórás videóban szólalt meg Bartha Károly volt rendőrszázados, aki 15 év szolgálat után szerelt le, és most vállalkozóként dolgozik. A „Pintér Sándor belügyminiszter hazudik, Szabó Bence pedig nem áruló” címmel közzétett felvételben arról beszélt, hogy a rendőrség működését hosszú éveken át átszőtte a politika, és szerinte a vezetés nem szakmai, hanem politikai érdekeket szolgált ki. Állítása szerint a rendszerben állandó nyomás volt az eredmények felmutatására, miközben sem elég ember, sem megfelelő eszköz nem állt rendelkezésre ehhez.
Jogalap nélküli intézkedések és meghamisított számok
Bartha egyik legsúlyosabb állítása az volt, hogy a rendőrségi statisztikák kozmetikázása szerinte általános és köztudott gyakorlat volt. Úgy fogalmazott, a javuló eredményeket sok esetben nem a valóság, hanem „behazudott” számok mutatták. A déli határnál szerzett tapasztalatairól azt mondta, hogy ott is elvárás volt a magas számok produkálása, ezért előfordulhatott, hogy ugyanazt az ötfős menekültcsoportot többször is visszaküldték, majd újra elfogták, hogy végül nagyobb létszám szerepelhessen a jelentésekben.
