Puzsér Róbert április 10-ére „rendszerbontó nagykoncertet” szervez. A felkérésre már több mint harminc előadó igent mondott, köztük Azahriah. Minden fellépő egy rendszerkritikus dalt ad elő a koncerten, ami demonstráció és kulturális esemény lesz egyben.
Tóth Jakab újságíró, youtuber azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy „talán túlzásnak érződik, de a szavak ideje lejárt, minden politikus elmondta a saját ajánlatát, nagyjából tudjuk, hogy április 12-én miről szavazunk, de emiatt megnyílik a tér másnak is, ez pedig a kultúra és a zene”.
Puzsér Róbertnek meggyőződése, hogy a politika a kultúra tulajdonsága.
„A politika a kultúrából következik. Amilyen a kultúra, olyan a politika, a ma kultúrája a holnap politikája. Amilyen Magyarországon a politika, az semmiféle kultúrából nem következik, hanem annak alapja és termőtalaja a kultúrharc, amiből identitáspolitika következik, amiből ez a hideg polgárháború következik, ami
Magyarországon zajlott az elmúlt 35 évben, és amelynek a nyertese a Fidesz. A hideg polgárháború megnyerése után egy demokratikus választáson az elmúlt 16 évben leválthatatlan, jóformán kihívhatatlan önkényuralmat hegesztettek” – fogalmazott a publicista.
