A Tisza-kormány egyik legfontosabb korrupcióellenes frontja most nem a látványos letartóztatásokról, hanem a pénz útjának feltárásáról szól. A frissen benyújtott törvénycsomag egyik legérzékenyebb része ugyanis a magántőkealapok világa, vagyis az a pénzügyi konstrukció, amely az Orbán-rendszer alatt sokak szerint a közpénzek magánvagyonná alakításának egyik legkényelmesebb eszköze lett.
A tét óriási. A Transparency International Magyarország adatai alapján 2013 óta több mint 2600 milliárd forintnyi állami pénz került különböző tőkealapokba. Ez akkora összeg, amelyből kórházakat lehetne felújítani, vasutat lehetne rendbe tenni, tanárokat és ápolókat lehetne jobban megfizetni, vagy éppen magyar vállalkozások ezreit lehetne támogatni.
Ehelyett a pénz jelentős része olyan alapokba került, amelyek mögött a tényleges tulajdonosi és haszonhúzói kör sokáig nehezen volt átlátható. A közvéleménynek gyakran csak tényfeltáró cikkekből, kiszivárgott dokumentumokból és aprólékos adatbányászatból lehetett képe arról, kikhez kerülhettek ezek a források.
A magántőkealap lett a NER tökéletes fekete doboza
A magántőkealap önmagában nem ördögtől való konstrukció. Normális gazdaságban lehet szerepe befektetésekben, vállalatépítésben, kockázati tőkében. A magyar probléma nem az volt, hogy léteznek ilyen alapok, hanem az, hogy az Orbán-rendszer alatt ezek sokszor átláthatatlan vagyonlerakóként működtek.
A modell lényege egyszerűnek tűnt: az állam pénzt tesz be, a kezelés magánkézbe kerül, a haszon és a befolyás pedig már nem feltétlenül a közösségnél jelentkezik. Papíron minden le van fedve, jogilag minden rendezettnek látszik, a végső tulajdonosok viszont eltűnnek a struktúrák mögött.
Ez volt a NER egyik legnagyobb újítása: nem feltétlenül kellett lopott zsákokban kivinni a pénzt, elég volt olyan pénzügyi szerkezeteket építeni, ahol a közpénz lassan elveszítette közpénz jellegét.
A Tisza most ezt a fekete dobozt akarja kinyitni.
Mészáros, Tiborcz és a nagy kérdés: kié valójában a pénz?
A Transparency International összesítése szerint a tőkealapokba áramló állami pénzek legnagyobb nyertesei között a NER legismertebb gazdasági körei is felbukkantak. A sajtó és civil szervezetek évek óta Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Nagy Márton körei és más rendszerközeli szereplők érdekeltségeit emlegetik az átláthatatlan alapstruktúrák kapcsán.
Itt nem az a kérdés, hogy egy gazdag ember lehet-e befektető. Természetesen lehet. A kérdés az, hogy közpénzből, állami intézményeken keresztül, politikai döntésekkel megtámogatva lehet-e úgy magánvagyont építeni, hogy közben a nyilvánosság ne lássa pontosan, kik a végső haszonhúzók.
Ha a válasz eddig az volt, hogy igen, akkor a Tisza most azt üzeni: ennek vége.
A törvénycsomag lényege éppen az lenne, hogy a magántőkealapok tényleges tulajdonosi háttere ne csak szűk állami körök számára legyen megismerhető, hanem sokkal szélesebb átláthatósági rendszer épüljön ki. Ez azért kulcsfontosságú, mert amíg nem tudni, ki áll egy alap mögött, addig azt sem lehet tisztességesen vizsgálni, volt-e összeférhetetlenség, politikai befolyás, tiltott állami előny vagy közpénzszivattyú.
Az Orbán-kormány már későn és fél kézzel lépett
Uniós nyomásra az előző kormány is kénytelen volt mozdulni a tényleges tulajdonosi nyilvántartás ügyében, de a rendszer nyilvánosságát erősen korlátozta. A gyakorlatban újságírók és civil szervezetek csak nehézkes eljárásban, bizonytalan eredménnyel próbálhattak hozzáférni az adatokhoz.
Ez pontosan az a fajta megoldás, amely papíron teljesítésnek látszik, de a valóságban alig segíti az ellenőrzést. Ha egy korrupciós kockázatot feltáró újságcikk vagy civil tanulmány után a hozzáférés még mindig politikai döntésen múlik, akkor az nem valódi átláthatóság, hanem engedélyköteles kíváncsiság.
A Tisza javaslata azért fontos, mert ebből a logikából lépne ki. Nem az lenne a kérdés, hogy a hatalom kegyesen megengedi-e a betekintést, hanem az, hogy a közpénzzel feltöltött alapok mögötti tulajdonosi viszonyok megismerése közérdek.
Ez nagy különbség.
Nem csak átláthatóság, hanem vagyonvisszaszerzés
A történet igazi súlya azonban nem pusztán az, hogy megtudjuk, kik állnak a magántőkealapok mögött. Hanem az, hogy mi történik ezután.
Ha ugyanis kiderül, hogy állami pénzekből finanszírozott alapokban a közvagyon magánbefolyássá alakult, akkor felmerül a következő kérdés: vissza lehet-e szerezni, amit közpénzből építettek?
A válasz jogilag nem lehet indulati. Nem lehet csak annyit mondani, hogy Mészárosé, tehát elvesszük, vagy Tiborczhoz köthető, tehát visszavesszük. Egy jogállamban bizonyítani kell, szerződéseket kell vizsgálni, tulajdonosi struktúrákat kell feltárni, meg kell nézni, milyen pénz honnan hová ment, és milyen feltételekkel.
De ha a dokumentumok azt mutatják, hogy az állami tőke állami tőke maradt, csak a kezelés és a haszon élvezete került politikailag kiválasztott magánkörökhöz, akkor a vagyonvisszaszerzés nem bosszú, hanem közérdek lehet.
Ez az a pont, ahol a Tisza törvénycsomagja valóban veszélyessé válik a régi rendszerre.
A Fidesznek nehéz lesz megmagyaráznia
A Fidesz várhatóan politikai támadásról, vagyonelkobzásról és bosszúról fog beszélni. Ez kiszámítható. Csakhogy az átláthatóság ellen nehéz tisztán érvelni.
Mert mit mondanak majd?
Hogy ne tudjuk meg, kik állnak a közpénzzel megtolt alapok mögött?
Hogy a sajtó és a civilek ne láthassanak bele a tényleges tulajdonosi viszonyokba?
Hogy 2600 milliárd forintnyi állami pénz útja maradjon továbbra is homályos?
Ezt politikailag el lehet kiabálni, de társadalmilag egyre kevésbé eladható. Az emberek ugyanis pontosan érzik, miről van szó. Amikor a közszolgáltatások romlanak, a kórházakban hiány van, a közlekedés szétesik, az oktatás küzd, közben pedig rendszerközeli vagyonok nőnek, akkor a „minden törvényes volt” típusú válasz már nem elég.
A törvényesség önmagában semmit sem ér, ha a törvényeket eleve arra írták, hogy a pénz eltűnését legalizálják.
A nagy kérdés: lesz-e elég erő végigmenni?
A Tisza most alapvetően azt lépte meg, amit sok korrupcióellenes szakértő régóta sürgetett: nyilvánosabbá, ellenőrizhetőbbé és visszakövethetőbbé tenné a magántőkealapok világát. Maradhatnak hiányosságok, lehet vitatkozni a részletszabályokon, de az irány világos: ki kell nyitni azt a rendszert, amelyben a NER egyik legfontosabb vagyongyártó gépezete működött.
A kérdés most az, hogy ez megáll-e félúton.
Mert az átláthatóság csak az első lépés. Utána jön az igazi munka: adatgyűjtés, vizsgálatok, szerződések elemzése, felelősségi körök feltárása, és ahol indokolt, ott jogi eljárások vagy vagyonrendezési lépések.
Ez már nem kommunikációs terep lesz, hanem jogi és pénzügyi háború. A régi rendszer haszonélvezői nem fogják csendben nézni, ahogy felnyitják a páncélszekrényt.
Véget érhet a rejtőzködés kora
A magántőkealapok ügye azért lehet korszakhatár, mert itt nem egyetlen botrányról beszélünk, hanem egy teljes hatalmi technikáról. Arról, hogyan lehetett közpénzt úgy mozgatni, hogy a végén már ne látszódjon tisztán, ki jár jól vele. Arról, hogyan lehetett a nyilvánosságot kizárni abból, aminek éppen a nyilvánosság előtt kellene elszámolhatónak lennie.
Ha a Tisza ezt valóban végigviszi, akkor Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és más NER-közeli szereplők számára nem az lesz a legnagyobb baj, hogy politikai támadás éri őket. Hanem az, hogy végre iratok, adatok és tulajdonosi nyilvántartások alapján kell megmagyarázni, mi történt a közpénzzel.
Ez pedig teljesen új helyzet.
A NER világában sok minden működött a homály miatt. Ha a homály eltűnik, az egész rendszer máshogy néz ki.
És lehet, hogy akkor derül ki igazán, mennyi közpénz vándorolt magánérdekek szolgálatába.
