🇭🇺 Magyar Péter bejelentést tett a köztársasági elnöki tisztséggel kapcsolatban: közlése szerint Baka András lesz az egyedüli jelölt a posztra. A bejelentés újabb fontos politikai fejleményt jelenthet. 👀👇
Hivatalossá vált, hogy Baka András az egyedüli államfőjelölt, miután a Mi Hazánk Mozgalom által javasolt Tóth Máté nem kapta meg a jelöltséghez szükséges számú ajánlást. A jelölésre vonatkozó ajánlásokat hétfőn 10 óráig lehetett benyújtani az Országgyűlésben.
A Mi Hazánk hat képviselője Tóth Máté energiajogászt támogatta, ami messze elmarad az Alaptörvényben előírt negyven aláírástól.
Ezzel szemben a Tisza Párt jelöltje, Baka András megkapta a legnagyobb frakció támogatását;
a javaslatot az Országgyűlés honlapja szerint elsőként Magyar Péter kormányfő írta alá.
A kormányfő egyébként így értékelte a fejleményeket a Facebookon:
„A TISZA 140 országgyűlési képviselője ajánlotta írásban Baka Andrást köztársasági elnöknek. A Fidesz nem tudott jelöltet találni, a Mi Hazánk pedig a szükséges 40 helyett 6 aláírást tudott összegyűjteni. Szavazás kedden 14 órakor.”
Az Országgyűlés titkos szavazással dönt majd az új köztársasági elnök személyéről – aki innentől kezdve csak Baka András lehet. A Fidesz és a KDNP már korábban jelezte, hogy nem vesznek részt a folyamatban, mert jogszerűtlennek tartják az előző államfő, Sulyok Tamás eltávolítását. A Mi Hazánk korábbi bírói tevékenységére hivatkozva nem támogatja Bakát.
Baka András jelölése szimbolikus jelentőséggel bír, miután a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének tisztségét 2012-ben, a Fidesz-kormány igazságügyi reformjai során idő előtt szüntették meg.
Az ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban kimondta, hogy Baka eltávolítása jogsértő volt.
