Posted in

⚠️ Varju László: „Ne a lakosság viselje egyedül a válsághelyzet terheit!”

„A Demokratikus Koalíció évek óta következetesen hívja fel a figyelmet az aszály és a vízvisszatartás ügyére. Programokat dolgoztunk ki, számtalanszor felszólaltunk a Parlamentben, és személyesen is ellátogattunk az aszály sújtotta térségekbe” – emlékeztetett Varju László, az egyetlen megmaradt baloldali párt, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Varju aláhúzta: most a legfontosabb, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek, ugyanakkor arra is felhívta a kormány figyelmét, hogy

a válság terheit ne egyedül, vagy ne elsősorban a lakosságra próbálják terhelni.

A DK elnökének írását idézzük alább:

A Demokratikus Koalíció évek óta következetesen hívja fel a figyelmet az aszály és a vízvisszatartás ügyére.
Programokat dolgoztunk ki, számtalanszor felszólaltunk a Parlamentben, és személyesen is ellátogattunk az aszály sújtotta térségekbe, hogy bemutassuk: az elmúlt 16 évben a kormány súlyosan elhanyagolta a vízvisszatartás fejlesztését és az aszály elleni felkészülést.

A mostani helyzet sajnos ismét igazolja mindazt, amit évek óta mondunk: a víz Magyarország egyik legfontosabb stratégiai kincse. Ahelyett, hogy hatalmas vízigényű akkumulátorgyárakat telepítettek volna az országba, a vízkészleteink megőrzésére, a vízvisszatartásra és az aszály elleni védekezésre kellett volna fordítani az erőforrásokat.

Ma már nemcsak azt látjuk, hogy az elmúlt 16 év elvesztegetett idő volt ezen a területen, hanem azt is, hogy a kormány a jövőnket is végzetesen veszélybe sodorta. Leépítette az energiaszektort, kiszolgáltatottá tette Magyarország energiaellátását, miközben az alapvető vízügyi feladatokat sem látta el megfelelően. Most annak a mulasztásnak a következményeit éljük, amelyre a Demokratikus Koalíció és képviselői hosszú évek óta figyelmeztettek, és amely ellen következetesen felléptek.

Ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy a Magyarországon élő emberek biztonságban legyenek. Ezért, ahogy kértük korábban a kormányt: ne a lakosság viselje egyedül a válság terheit. Ez így történik, hiszen ha korlátozásokra van szükség, akkor először a legnagyobb ipari vízfogyasztókat, az akkumulátorgyárakat és más nagyfogyasztókat korlátozzák. Az emberek egészsége, biztonsága és ivóvízellátása minden gazdasági érdeknél előbbre való. Emberéletnél nincs fontosabb és nem is lehet.

Kérek mindenkit, hogy vigyázzon magára és a szeretteire! A legmelegebb órákban maradjanak árnyékban vagy hűvös helyen, fogyasszanak elegendő folyadékot, és fordítsanak különös figyelmet az idősekre, a kisgyermekekre, valamint mindazokra, akik ilyenkor fokozottan veszélyeztetettek. Ahogyan közös felelősségünk kiállni Magyarország jövőjéért, úgy közös felelősségünk az is, hogy ezekben a nehéz napokban odafigyeljünk egymásra.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!