Posted in

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mértékben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

A kutatóűrhajós egy interjúban beszélt arról, hogy a volt miniszterelnök megsértette a NASA-protokollt, amikor tavalyi videóhívásban beszéltek a Nemzetközi Űrállomáson való tartózkodása során. Szerinte Orbán egyetlen kérdéssel lépte át a szabályokat, amelyekre még ő maga is felhívta a figyelmet.

Kapu Tibor kutatóűrhajós szerint Orbán Viktor akkori miniszterelnök tavaly nyáron megsértette a NASA-val kötött megállapodást, amikor egy videóhívás során az ukrajnai háborúról kérdezte őt a Nemzetközi Űrállomáson. Erről a Qubitnek adott friss interjújában beszélt.

A beszélgetésről készült, a kormány hivatalos oldalán is elérhető leirat szerint Orbán Viktor a hívás elején felsorolta, hogy miről nem beszélhetnek, például politika, hadügy, „gender” –, majd a végén mégis azt a kérdést tette fel az űrhajósnak, hogy „a háború látszik-e onnan, föntről”.

„Azt gondolom, hogy ezt a történelmi lehetőséget, egy 15 perces interjút nem erre [politikai célra – a szerk.] kell használni” – mondta Kapu. Majd arra a kérdésre, hogy a volt miniszterelnök megsértette-e a megállapodást, egyértelműen kijelentette, hogy „teljes mértékben”.
Szerinte a politikai tartalmú megnyilvánulásokra vonatkozó előírások nem hagynak kétséget. „Ezek a szabályok világosak és színtiszták a NASA-nál” – fogalmazott.

Arra is reagált, hogy több ismert értelmiségivel együtt ő is Polgár Judit nemzetközi sakknagymestert ajánlotta államfőnek egy nyílt levélben.

A jelölés időzítésével kapcsolatban önkritikusan megjegyezte: „Mindannyian hibáztunk”.
Mint mondta, lehetséges, hogy többet kellett volna várni ezzel. Szerinte példátlanok és méltatlanok a Polgár Juditot érő támadásokat, amelyeket azután kapott, hogy Magyar Péter miniszterelnök közölte, őt fogja felkérni köztársasági elnöknek. Miután Polgár végül nem vállalta a felkérést, Kapu nyilvánosan is megvédte őt, mondván, a sakknagymester méltósággal kezelt egy rendkívül méltatlan helyzetet.

Kapu Tibor az űrutazása után egyre nyíltabban foglalt állást közéleti kérdésekben, és hangsúlyozta politikai függetlenségét. Egy korábbi interjúban kijelentette, hogy egyik politikai oldalhoz sem tartozik, és tudatosan elutasította a különböző pártrendezvényekre szóló meghívásokat. Ezt követően kormánypárti kommentelők egy része élesen ellene fordult, a közösségi médiában többen árulónak nevezték. Szakmai szerepe közben megerősödött: azóta Kapu vette át a HUNOR – Magyar Űrhajós Program vezetését, amelynek célja egy új nemzeti űrstratégia és egy független magyar űrügynökség előkészítése.