Életét vesztette a kórházban B. Tamás, aki még július elején vesztette el eszméletét egy százhalombattai intézkedést követően. Az elhunyt férfi testvére megerősítette, hogy az elhúzódó agyi ödéma miatt nem tudták megmenteni a kétgyermekes apa életét.
A július 8-i százhalombattai igazoltatás során kómába esett B. Tamás elhunyt – adta hírül a Roma Sajtóközpont. A férfi halálhírét testvére is megerősítette, kiemelve, hogy a napokban súlyosbodó agyi ödéma végül a beteg halálához vezetett.
A hatósági tájékoztatás szerint B. Tamás az intézkedés elől megpróbált elmenekülni és ellenszegült, ezért a rendőrök elfogták, amelynek során többször is alkalmaztak nála elektromos sokkolót. A férfi ezt követően lett eszméletlen és állt le a légzése, így a helyszínen elvégzett sikeres újraélesztés után szállították kórházba.
A családi háttérről kiderült, hogy az Ercsiben élő, két gyermeket nevelő kőműves férfi korábban enyhe skizofrénia diagnózist kapott, és a hozzátartozók sem zárják ki, hogy az események idején valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állhatott ‒ írta meg az Index.
A hozzátartozók határozottan állítják, hogy a földre kerülést követően a rendőrök bántalmazták az áldozatot. Szemtanúkra hivatkozva azt mondják, hogy a már cselekvőképtelen férfit többször megrúgták, amit véleményük szerint az orr- és arccsonttörések, valamint a súlyos agyi károsodások is alátámasztanak. A rendőrség ezzel szemben fenntartja, hogy az eljárás arányos és jogszerű volt, és nem alkalmaztak kegyetlen vagy túlzó erőszakot.
