Posted in

 A dalaikat üvöltöttük a diszkóban és a koncerteken, később egy színpadon is álltunk. Felfoghatatlan, hogy meghalt #Szolnoki Péter, a Bon-Bon zenekar énekese.

💔🖤 A dalaikat üvöltöttük a diszkóban és a koncerteken, később egy színpadon is álltunk. Felfoghatatlan, hogy meghalt #Szolnoki Péter, a Bon-Bon zenekar énekese.

“Bennem nagyon sok szeretet van” – nyilatkozta pár éve, és ez a mondat valóban mindent elmond róla. A HappyGang vokalistájaként ismertem meg a hangját, majd saját zenekarának szinte minden dalát imádtam, Miskolcon pedig egymást váltottuk előadóként egykori alma materem színpadán, a Miskolci Egyetem tradicionális jogász bálján.

1993 pályájának meghatározó éve volt. A Ki mit tud? jazz kategóriájának elődöntőjében Tomsits Rudolf jazz triójának énekeseként lépett színpadra. Ugyanebben az évben ismerkedett meg Török Tamással, akinek Bang Bang együttesében vokalistaként csatlakozott a produkciókhoz. A kisceli romtemplomban bemutatott Koldusopera előadásában fuvolistaként működött közre, majd részt vett Kádek Heni Mesebál című gyermeklemezének felvételein is.

Ebben az időszakban a Rapülők Rapeta című albumának és koncertturnéjának is közreműködője volt, ahol énekesként, vokalistaként és fuvolistaként egyaránt szerepet vállalt. Ezt követte Pierrot Levelek a Holdba című lemezének felvétele, amelyen fuvolázott, valamint Dés László Patika című filmzenei albumának munkálatai, ahol énekesként és vokalistaként működött közre.

Az ezt követő években végigjárta a magyar könnyűzenei élet valamennyi fontos állomását: stúdiózenészként, vokalistaként, énekesként és hangszeresként csaknem az összes meghatározó hazai előadóval és zenekarral dolgozott együtt. Az 1995-ben Török Tamással megalakított Bon-Bon zenekarral pedig maradandót hagyott ránk a hazai könnyűzenei életben.

“Emlékezni nem kell,
Mert a tegnap rég elmúlt.
Eljön majd a reggel, a nap majd újra felkel.
Régóta hív már az út.
Indulnom kell már, érzem, végre valaki vár!
Bárhol járok majd, lábam mindig hazatalál.”
– énekli az Indulnom kell című dalukban.

Egy hónapja kórházban volt. 57 év így repült el. Isten nyugosztalja. 🖤