A volt egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán bírálta Győrfi Pál leváltását. A 22 éve hivatalban lévő szóvivő helyét Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át az OMSZ-nél.
Takács Péter volt egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán reagált arra, hogy a Tisza új egészségügyi vezetése leváltotta Győrfi Pált az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.
A volt államtitkár szerint a döntés mögött nem szakmai indokok állnak. „Nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben, hiszen Pali hosszú évek óta ikonikus, sokak által szeretett alakja volt a magyar mentésügynek. Hála mindig precíz és tényszerű beszámolóinak, nyugodt stílusának, magyar emberek százezrei bíztak benne, adtak a szavára” – írta.
Takács elfogadhatónak tartja, hogy egy új kormányzat lecseréli az intézményvezetőket, de azt nehezményezi, ha ez egyfajta megtorlás.
„DE! Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”
Posztját személyes üzenettel zárta, amelyben köszönetet mondott a szóvivő munkájáért.
„Kedves Pali! Nagyon sokak nevében köszönöm a munkádat, amivel megannyi embernek adtál mindig megbízható és megnyugtató válaszokat a legnehezebb szituációkban is – legyen szó világjárványról, tömegbalesetről vagy csak a Mentőszolgálat mindennapjait érintő hírekről. Büszke vagyok rá, hogy veled dolgozhattam!”
Tegnap este az Országos Mentőszolgálat bejelentette, hogy 22 év után új szóvivőt nevez ki Szűcs Brigitta mentőtiszt személyében. A közlemény szerint a leváltott Győrfi Pál a szervezet állományában marad.
