Az Indexnek adott interjút Gulyás Gergely, mely során számos témát érintettek, többek közt a Fidesz várható választási eredményeiről, Magyar Péterről és a Kormányinfókról is kérdezték. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy van-e személyes felelőssége abban, hogy a Fidesz elvesztette az értelmiségi szavazókat, amiről Orbán Viktor nyíltan beszél. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, ő talán optimistább a kormányfőnél. Elismerte, hogy a leggazdagabb és legmagasabban képzett választók körében kisebb a kormánypártok támogatottsága, de szerinte ez részben demográfiai kérdés is.
A miniszter szerint a modern politika és az értelmiségi attitűd között eleve nagyobb a feszültség, mivel a közösségi média világában néhány másodpercben kell üzeneteket megfogalmazni, ami leegyszerűsítő. „A plakátokon akadémiai székfoglalókkal sehol a világon nem lehet találkozni” – fejtette ki az egyszerűséggel kapcsolatban.
A kommunikációjukat érő kritikákra úgy reagált, hogy a rövid szlogenek mellett képesek részletes, akadémiai elemzést is adni, és aki klasszikus értelmiségi gondolkodást keres, azt a jobboldalon találja meg.
Ezzel szemben az ellenzéki oldalon szerinte a képesség is hiányzik. „A Tisza Párt képviselőjelöltjei maguk is úgy érzik, jobb, ha nem nyilatkoznak a sajtónak, mert egy értelmes mondatot nem tudnak elmondani” – fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy a budapesti egyetemeken többségében kormánykritikus hallgatók vannak, azt mondta, nem helyes csak a főváros alapján következtetéseket levonni, mert a vidéki egyetemeken árnyaltabb a kép. A fiatalok kritikusabbak egy 16 éve kormányzó erővel szemben, de
A miniszter arról is beszélt, hogy 2018-as miniszteri kinevezése óta miért tűnt el a korábbi, olykor kritikus hangja. Ezt azzal magyarázta, hogy kormánytagként a belső vitáknak a kormányülésen van a helye. Azt állította, Orbán Viktor részéről megvan az intellektuális igény arra, hogy a döntéseket viták előzzék meg, és ezek ne hatalmi szóval dőljenek el. Tagadta, hogy a kormány jobbra tolódott volna, szerinte az összetétele sokszínű, és Orbán Viktor integratív személyiség.
A Kormányinfókkal kapcsolatban Gulyás Gergely kifejtette, nem érzi kiégetőnek a formátumot. Szerinte az elmúlt években az újságírók szerepe alakult át, akik egyre kevésbé tájékoztatnak, és egyre inkább politikai álláspontot képviselnek, sőt, alakítani akarják a politikát. Úgy látja, a hír és a vélemény határa eltűnt, és sok újságíró már vitatkozni jár a sajtótájékoztatókra. „Egyes szerkesztőségek között politikai együttműködés van, és a Kormányinfón is előfordul, hogy egyes újságírók túllépnek a szerepükön – például amikor megpróbálják meghatározni még a kérdezés rendjét is” – jelentette ki.
Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírójának kémkedés vádjával való feljelentéséről azt mondta, szerinte az újságíró maga vallotta be, hogy egy idegen állammal áll kapcsolatban, és a külügyminiszter lehallgatásának hanganyagát hozta nyilvánosságra. „Ebben az esetben arról van szó, hogy
